forrás: https://beingwithoutself.org/dharma-talks/transcribed-talks-pdf/
https://beingwithoutself.files.wordpress.com/2012/09/becoming-one-eggyc3a9vc3a1llc3a1s.pdf
Fordítás: Pálmai Katalin
Magyarul megjelent nyomtatásban a - Létezés én nélkül - Zen a modern világ számára - Rinzai Mesterek sorozat 3. kötetének 2. fejezetében Egy Csepp Budapest 2010.
Eggyé válás és én nélkül létezés 3/1
https://atlato.blog.hu/2021/08/24/eggye_valas_es_en_nelkul_letezes_3_1_a_szamadhi_es_a_dhjana_gyakorlata_a_zen_buddhizmusban
Eggyé válás és én nélkül létezés 3/2
https://atlato.blog.hu/2021/08/28/eggye_valas_es_en_nelkul_letezes_3_2_a_szamadhi_es_a_dhjana_gyakorlata_a_zen_buddhizmusban
AZ ELVONULÁSOKON ELHANGZOTT ELŐADÁSOKBÓL
A buddhista és a zen irodalom gyakran beszél annak veszélyéről, hogy ragaszkodnikezdünk bizonyos belátásokhoz vagy tudatállapotokhoz, még nagyon mélyekhez is. Főelőadásomban Gautama Buddha meditációs alapgyakorlataira koncentráltam. Ezek, úgytűnik, nagyon távol esnek a klasszikus zen megközelítéstől, amely teljes egészébenfigyelmen kívül hagyja a tudatállapotokat és a meditáció szintjeit.
Bizonyos értelemben a zen buddhizmusban nincsenek állapotok és szintek, ezértlátszik olyan radikálisnak és átmenet nélkülinek a megvalósítás. A nyugati zen-gyakorlóknak azonban először meg kell tanulniuk és el kell sajátítaniuk az alapvetőmeditációs módszereket. Gyakran megesik, hogy azt gondolják, a zenen keresztüllerövidítik az utat; pedig valójában zsákutcába jutnak. Megtanulnak egy csomó közhelyetarról, amit állítólag tenniük kellene: hogy legyél a Mu, hogy csak ülj és hasonlókat.Hiányzik azonban belőlük a meditációs fegyelem és az ennek nyomán kialakulójártasság, hogy következetesen belépjenek a szamádhiba, fenntartsák és folyamatosanmélyítsék azt.
Csak néhány példát említenék a zen idevonatkozó tanításaiból: „Amikor tízezermérfölnyire egyetlen felhőt sem látsz, akkor még a tiszta égbolt is huszonöt botütéstérdemel.“ ; „Döntsd le azt a sáros poklot, amit úgy hívnak, hogy ‚az én és minden másüres„! Taposd széjjel az ‚itt és most„ féreglyukát!“ Remélem, mostmár látod, milyenfontos a nyugatiak számára, hogy megismerkedjenek a buddizmus mély meditációshagyományaival, még mielőtt lemondanának róluk.
Arra buzdítalak, hogy kitartóan gyakorold a meditációt, és helyes szemlélettel éldaz életedet. Ezek természetes módon megteremtik egy mély felismerés feltételeit, melyátfogó, alapos és megalapozott. Az ilyen megalapozottság nélküli tapasztalatok ésbelátások több kárt tesznek, mint amennyi haszonnal járnak – az áttörésből könnyenösszeomlás lehet. Ne kergesd mohón ezeket! Ehelyett türelmesen, pillanatról pillanatraadd át magadat a gyakorlásnak, anélkül, hogy az eredménnyel törődnél.
Lehet a szamádhi mély vagy felszínes, de mindig legyen kristálytiszta és borotvaéles! Akkor életre lehet kelteni, akár művész, akár üzletember, akár háziasszony vagy családfő valaki.
Folytasd így a gyakorlást, és végül már nem fog csak a zazenben ülésrekor látozódni. Állandóvá fog válni, akár ülsz, akár állsz, akár fekszel – vagy épp teljeserődből futsz. Azelőtt nehéz volt belépned, most pedig lehetetlen belőle kilépned. Netétovázz, ekkor is töretlenül folytasd tovább a gyakorlást!
Most pillantsunk bele a zen megközelítésének egy klasszikus példájába! Egyszerzetes jön a mesterhez, és azt mondja: „Ha úgy jövök, hogy semmim sincs – arra mitmondasz?“ Úgy tűnik, a szerzetes azt gondolja, hogy a semmi, amit elért, valójábanvalami, amiben megpihenhet. Hogyan válaszol erre a mester? „Dobd el!“ Más szóval:„Tedd le!“, „Engedd el!“ Még ami semmi, azt is el kell dobni. Még ahhoz se ragaszkodj!Furcsán hangzik, de igaz: ha nem elég alapos a gyakorlás, az ember a nem-ragaszkodáshoz is ragaszkodni kezd. Az én még a semmit is valamivé tudja alakítani.Emiatt tud olyan értékes lenni a fenntartott gyakorlás és a Dharma-testvérek segítsége, ésezért lehetnek valóban hasznosak az ilyen elvonulások.
A szerzetes nem értette, ezért nem hagyta annyiban: „Dehát úgy jövök, hogy nincssemmim. Mi az, amit eldobhatnék?“ Ekkor a mester megfordította az egészet, és aztmondta: „Akkor cipeld tovább!“ Ha nem látod, hogy még mindig van valami, amit el kelldobnod, akkor egy darabig még muszáj lesz cipekedned. Ez a mester Joshu volt. Ha Rinzai lett volna, ereje teljében, akkor lehet, hogy ráüvölt a szerzetesre, vagy még meg is üti. Joshu gyengédebb volt. Azonnal rávágta az ellenkezőjét: Oké, akkor cipeldmagaddal! Ezt hallván, a szerzetes azonnal megvilágosodott. Milyen fantasztikuskifejeződése, élő példája ez annak, hogy milyen igazából egyetlen dolgot sem birtokolni– és még ehhez sem ragaszkodni.
„Dobd el!“, „Tedd le!“, „Engedd el!“ – ott ez rendben is van így. Ez az egyik módjaannak, ahogyan a klasszikus zen kezeli ezeket az állapotokat. Nem megy bele azelemzésükbe, nem állapítja meg a viszonylagos értéküket és határaikat. Dehát zenbuddhista szerzetesek és szerzetesnők vagyunk-e, akik évtizedeket szentelnek a szerzetesiéletnek, és mással sem foglalkoznak, mint hogy elsajátítsák a meditációt éstanulmányozzák a buddhizmust? Vigyázat! A megfelelő tudás és tapasztalat hiányábanveszélyes félreértéseknek vagyunk kitéve.
A fogalomalkotó gondolkodás mindent kettőbe, háromba, négybe vág; ennekpersze megvan a maga helye és ideje, például amikor a piacon számolod az aprót. Aszamádhi mindent egybeteker; mindent eggyé alakít, mindent eggyé formál. A dhjána aztaz egyet semmivé oldja. És hol vagy, amikor még az is eltűnt?
Angulimala látja, hogy helytelenül élt, megbánja, és többé nem követ el gonoszcselekedeteket. Kéri, hogy fogadják be a szanghába - a szerzetesi közösségbe -, és kérésemeghallgatásra talál. De természetesen ez nem ilyen egyszerű, igaz? Hisz egy híján ezerembert ölt meg! Ahogyan a szútra később kifejti, eljön az idő, amikor alamizsnagyűjtőkörúton jár (ugyanúgy, ahogy első találkozásukkor Gautama tette), és a falusiak közülnéhányan felismerik, és elkezdik mindenfélékkel megdobálni. Angulimala volt az, akimiatt rettegésben éltek, és van közöttük olyan is, akinek még a rokonát is megölte.Cserepekkel és kövekkel dobálják meg – a védtelen Angulimala ezer sebből vérzik, azalamizsnás szilkéje eltörött, ruhája elszakadt, nyomorúságosan néz ki. Végül visszatérGautamához. Mit szól erre Buddha? „Viseld türelemmel! A karmád következtébenhosszú évezredekig szenvedtél volna. Milyen szerencsés, hogy ezt meg tudod tapasztalnia jelenben!“ Hát persze, hogy fáj! De legalább most túlesik rajta. Nem valamifélejövőbeli életről beszélünk. Lásd át most! – Ne álmodozz múlt- vagy jövőbeli életekről! Aszútra szerint ez a tömeggyilkos elvonult a világtól, és hamarosan képes volt átlátni akáprázaton. Te képes vagy rá?
Ugye emlékszel arra az utolsó kisujjra? Jó lenne, nem? Ha még azt is meg tudnámszerezni: a Buddha ujját! Akkor én is megvilágosodott lehetnék! De azt nem kaphatodmeg, igaz? Azt az icipici kisujjat nem tudod levágni. Futhatsz teljes erődből,gyakorolhatsz teljes erőbedobással, élesítheted a tudatod pengéjét ahogy csak akarod: ezta kisujjat nem lehet megragadni. Köszönjük Angulimala, hogy rámutatsz azokra ahibákra, amelyeket a gyakorlásunkban ejthetünk.
És mi a helyzet Égenjáróval? Mi nem utazzuk be a tér minden zugát. De vajonkívánjuk-e, hogy elnyerjünk valamit, vakon ragaszkodunk-e az énünkhöz, tudati ésszellemi birodalmakban keresve a megszabadulást, mely birodalmak persze csak továbbikötöttséget jelentenek? Maga Égenjáró tisztán tudta ezt a saját tapasztalatából: az egészvilágot bejártam, de még mindig velem van. Ez nem működött. Az ő példája nagyonszélsőséges, de visszatarthat minket attól, hogy belső utazásokra induljunk.
A végére kell érnünk. De ezt nem tudjuk elérni utazással, még szellemi utazássalsem. Bizonyos értelemben mindenhova magunkkal visszük az énünket. Ezért fogadja elrészben Gautama Buddha Égenjáró kérdését, és ezért utasítja el a kérdés másik felét. Aztmondja: igen, olyan értelemben igazad van, hogy tényleg el kell jutnod ennek azegésznek a végéig, hogy a szenvedés végére érj. Azonban ezt utazással nem tudodmegtenni, bármiféle utazásról legyen is szó.
Ennek a rövid, mindössze pároldalas szútrának az a tetőpontja, amikor Gautamaelmondja, hogyan csináljuk. Elmondja, hogy mi a teendőnk. „Ez a test az, amivel eljutsza világ végéig.“ Gautama nem beszél valamiféle transzcendens tapasztalatról, valamifélekifinomult tudatállapotról – csak erről a testről. Dogen kifejezésével élve: ezzel a testtel,a tudat és a test megszűnik. Ezzel a testtel juss el minden szenvedés forrásáig! Ezzel atesttel vess véget minden szenvesdésnek, hiszen ez a test jelenti az utat ahhoz, hogymindezt megtehesd. Más szóval: mindaz, amire szükség van, a négy nemes igazság, itt ésmost jelen van – csak állj meg, és lásd át e pillanatban.
A buddhizmus valóban a teljes megállásról szól. Tökéletesen megállni, elengedni az énegész csalóka képzetkörét – és aztán innen munkálkodni. De először meg kell állnod.Amennyire én látom, a buddhista meditáció végül is csak erről szól.
Vegyük a rinzai zen elhíresült koan-gyakorlását! Azzal szemben, ami manapságzajlik, ennek eredeti célja nem az volt, hogy a koanon meditáljunk, hogy azonelmélkedjünk, és annak segítségével belátást nyerjünk vagy áttörjünk. A koan csak akkorkel életre, csak akkor kezd el működni, ha te magad teljes egészében eggyé válsz vele.Akkor, mint mondják, moccanni sem tudsz, sem előre sem hátra – de ott sem tudszmaradni, ahol vagy.
Amikor a koan teljesen gúzsba köt, a fogalomalkotó gondolkodás számára nemmarad hely, ahol hozzád férhetne, ezért természetes módon szertefoszlik. A koan azonbanmegmarad, és még mindig hiányzik a megoldás. S ezen a ponton menthetetlenülformálódnia kell annak, amit a zenben „a hatalmas kétség-blokknak“ neveznek.Lehetetlen megúszni! A koanra való teljes rákapcsolódás a rinzai zen által kínáltrövidített út ahhoz, hogy közvetlenül behatolhassunk a „sem észlelés, sem nem-észlelés“néven ismert végső forma nélküli dhjánába.
Ez az, amit Gautama természetes módon valósított meg küzdelmei során. A pálikánon szerint Gautama két mesterének, Alara Kalamának és Uddaka Ramaputtának azútmutatásai alapján a forma nélküli dhjána legkifinomultabb állapotait, „az üresség“ és a„sem észlelés, sem nem észlelés“ állapotait valósította meg. Saját „hatalmas kétségének“köszönhetően azonban Gautama azonnal látta, hogy az ilyen állapotok semmi többet nemjelentenek, mint a szenvedés átmeneti enyhülését. Így hát elhagyta mestereit, és továbbfolytatta a keresést. Amire ma leginkább szükség van, az éppen ez a fajta hozzáállás.Enélkül kaphatsz te annyi koant, amennyit csak akarsz, akár a legnagyobb zen mestertőlis, de mire mész vele? Ha viszont ez megvan, elő tudod hozni a saját, élő koanodat. Nézzszembe azzal, és ne akarj más tollával ékeskedni!
Hagyományos buddhista kifejezésekkel élve, a meditáció magán viseli mindenlétező három jellegzetes vonását: állandótlan, nyugtalan és én nélküli. A lényeg az, hogyténylegesen lássuk, min is meditálunk. Még a nagyon mély tudatállapotok isállandótlanok, változékonyak és én nélküliek - mind a három kifejezésben ugyanaz adolog fogalmazódik meg. Szabadon idézve Joshut (és Bob Dylant): Dobd el mindezt!
Hol kezdődnek a buddhista gyakorlatok? Miből indulnak ki? A jelen pillanatból. Nézdmeg az úgynvezett genjo-koant - azt a koant, ami itt és most megnyilvánul; nézd meg alégzést, légzésünk közvetlen jelenlétét, vagy nézd meg a lábfájásunk vagy egy lépésünktudatosítását! Ezek a gyakorlatok nem hoznak létre semmit. Közülük mindegyikegyszerűen a jelenlegi tapasztalattal foglalkozik. Nem kell semmit sem létrehoznod. Nemkell emlékezned semmire, nem kell visszaidézned semmit, sőt mégcsak felismerned semkell semmit. Pusztán csak légy tudatában annak, ami ténylegesen történik. Sem több, semkevesebb. Ez minden, amire szükséged van. Vagy ahogy Dogen mondja: „Ne próbáljmeg buddhát csinálni, még kevésbé ragaszkodj ahhoz, hogy csendben ülsz!“
Elegendő a jelenlegi állapotod. Nem kell valami más állapotba kerülnöd, hogygyakorolj. Az emberek az egész életüket eltékozolják arra várva, hogy a feltétlek egyszermajd megfelelőek lesznek, hogy valami mester majd csak arra jár, és megmondja nekik,mit csináljanak, hogy elkezdhessék a gyakorlást. Súlyos önbecsapás! Mert úgy tűnik,hogy azok az ideális körülmények sohasem érkeznek el, igaz?
Melyek a gyakorlás ideális feltételei? Valamennyi szabad idő, egy kimondottan errevaló hely, nyugodt körülmények, Dharma-testvérek, akikkel gyakorolhatsz? Nézd,mindezek adottak itt és most, ezen az elvonuláson – ne szalaszd el a lehetőséget!
Mi a legalapvetőbb, amire szükségünk van a gyakorláshoz? A jelenlegi állapotunk,semmi egyéb! Sem több, sem kevesebb. A jelenlegi állapotunk mindig elég. Akár egylábunk van, akár kettő, akár kiváló egészségnek örvendünk, akár nagy fájdalmainkvannak, akár szabad az egész napunk, akár elborít minket a munka – csak arról van szó,hogyan viszonyulunk ezekhez a körülményekhez. Kérlek benneteket, hogy tartsátok eztészben, amikor visszatértek a mindennapi életetekhez.
Gautama Buddha nagyon hatékonyan használta a különböző tudatállapotokat.Mindegyiknek ismerte az értékét és a korlátait. Amikor meghalt, a Mahaparinirvánaszútra szerint az összes általam leírt szamádhi és dhjána állapoton átment, egészen avégső, negyedik forma nélküli dhjánáig, a „sem észlelés, sem nem-észlelésig“, majd ezenkeresztül a „megszűnésig“. Ekkor Ananda, aki még nem látta át a káprázatot, azt mondta,hogy Gautama eltávozott. Egy másik követője azonban, bizonyos Anuruddha, aki márátlátott, kijavította társát: Nem, még nem távozott el, csak belépett a „megszűnés“-be.
Ekkor a szútra szerint Gautama visszafelé is sorban áthaladt minden állapoton, alegmélyebbtől a legfelszínesebb forma-dhjánáig (amit én szamádhinak neveztem).Mindezt az én káprázata nélkül tette, mégis teljes egészében ott volt, teljes egészébenmegtapasztalta. Végül az első szamádhiból visszament az utolsó szamádhi-állapotba, a„sem öröm, sem fájdalom“ állapotába, s ebben halt meg. Nem a „megszűnés“-ben vagy amélyebb forma nélküli dhjána-állapotok valamelyikében tehát, mint amilyen a „semészlelés, sem nem-észlelés“.
Még sohasem hallottam vagy olvastam annak magyarázatáról, hogy miért ígytörtént. Természetesen végső tanításként is értelmezhető, melyet tanítványainak adott. Hagyakorlati szempontból nézzük, a forma nélküli dhjánában valószínűleg tetszhalottkéntfolytatta volna tovább, egészen addig, amíg ki nem jön belőle. Azt hiszem azonban, vanennél egy fontosabb ok is, amiért így tett: hogy tökéletesen észlelje, amikor elengedi.Persze egyetlen dolog sincs, amit el kellene engedni ebben a végső eltávozásban, ám azörömtől és bánattól mentes, mégis tökéletes észleléssel teljes utolsó szamádhi-állapot alegalkalmasabb a halálra.
Gautama Buddhának, mint sokaknak, élete végén nagy fájdalmai voltak.Valószínűleg valami romlott ételt evett, és ez tovább rontotta a már amúgy is gyengeegészségi állapotát. Azt is elárulta, hogy csak mély meditációban volt mentes a fizikaifájdalomtól. És mégis azt választotta, hogy teljes tudatossággal megtapasztalja az adottállapotát. Rágódj el ezen, és többé nem éhezel meg sohasem.
ELVONULÁSOK JEFF SHORE ZEN MESTERREL
