forrás: https://beingwithoutself.org/dharma-talks/transcribed-talks-pdf/
https://beingwithoutself.files.wordpress.com/2012/09/becoming-one-eggyc3a9vc3a1llc3a1s.pdf
Fordítás: Pálmai Katalin
Magyarul megjelent nyomtatásban a - Létezés én nélkül - Zen a modern világ számára - Rinzai Mesterek sorozat 3. kötetének 2. fejezetében Egy Csepp Budapest 2010.
BEVEZETÉS: ÁTTÖRÉS A TÉNYLEGES GYAKORLÁSON KERESZTÜL
Azokról a tapasztalatokról fogok beszélni, amelyekkel akkor találkozhatsz, amikor buddhista meditációt végzel. Mindenkit - azokat is, akik meditálnak és azokat is, akik nem - különböző tudatállapotok jellemeznek. Hasznos, ha valamit tudunk ezekről az állapotokról, hogy felismerjük őket, hogy tudjuk, mik ezek, és mik nem. Itt most két állapotnak szentelünk különös figyelmet, a szamádhinak és a dhjánának. Ezek a megfelelő kifejezések (az első a páli és szanszkrit samadhi, a második a páli jhana és a szanszkrit dhyana), de nem kell, hogy gondot okozzanak: nagyon egyszerűen, a szamádhi azt jelenti, hogy eggyé válás; azt az előkészítő folyamatot jelöli, amikor valójában eggyé válunk a meditáció tárgyával. A dhjána egyszerűen megfogalmazva azt jelenti, hogy én nélkül létezés. A kettő közti kapcsolatot és különbséget akkor fogjuk tisztázni, ha a gyakorlás során ténylegesen áthaladunk rajtuk. Nincs ennél jobb módszer. A buddhista gondolkodás borzasztóan nehéz és bonyolult lehet, különösen a nyugati közönség számára. Elképzelhető például, hogy már tucatszor hallottunk a négy nemes igazságról, de az egész valahogy mégsem áll össze. Megérezhetjük, hogy valami nagyon mély tapasztalatról szólnak, mégis valahogy idegenül hangzanak, nem ismerősek, nagyon távol vannak a saját tapasztalatunktól. A buddhista meditáció tényleges gyakorlása nagy áttörést jelenthet ebben. Egyszerűen megfogalmazva, megfelelő meditációval mindannyian felfedezhetjük és igazolhatjuk önmagunk számára a buddhizmus alapigazságait. Ez nem pusztán vélekedés vagy hit vagy intellektuális tudás és megértés kérdése. A saját tapasztalatodon keresztül megízlelheted az élő buddhizmust. Ezért arra buzdítalak, hogy amennyiben megérett benned az elhatározás, lépj rá a gyakorlás útjára, és fedezd fel saját magad számára!
MINDENNAPI ÉLET ÉS GYAKORLÁS
Kezdjük a legfontosabbal! Először mindannyian kérdezzük meg magunktól, hogy vajon helyes, egészséges szemlélet jellemzi-e a mindennapi életünket? Ha nem, éppen ideje változtatnunk. Szellemi utat követni káprázatokkal és vágyakkal teli elmével olyan, mintha súlyokat tennénk magunkra, amikor át akarjuk úszni a folyót. Még rosszabb, hogy vannak, akik azt feltételezik, nem kell mást tenni, mint "megvilágosodni", nem kell aggódni más földi, evilági dolgok miatt. Ez olyan, mintha süllyedő homokból úgy szeretnénk kijutni, hogy súlyokat halmozunk magunkra. Vannak előkészítő meditációs gyakorlatok, amelyek segítenek, hogy túljuss a kezdeti nehézségeken. Sok könyv részletezi ezeket, és korábbi előadásaimban én is számba vettem őket, ezért most nem ismételném el. Itt azt szeretném hangsúlyozni, hogy a helyes, becsületes, erkölcsös életmód hozzájárul a tiszta meditációs gyakorlathoz. A gyakorlásunk pedig hozzájárul egy egészséges, igazán elégedett élethez. Mindkettő létfontosságú, és kéz a kézben kell, hogy haladjanak, megerősítve egymást.
SZAMÁDHI: BELÉPÉS, FENNTARTÁS, MÉLYÜLÉS
A meditáció nem olyan nehéz, habár időt és önfegyelmet igényel. Ha jól megtanulod, és egy ideig ennek szenteled magad, látni fogod, hogy egyáltalán nem nehéz. Valójában a megzavaródott és zavart keltő tudat jelenti a nehézséget. Először is, nagyon sok jó módszer van arra, hogy eggyé váljunk - belépjünk a szamádhi állapotába - azáltal, hogy egy dologra koncentrálunk. Például, hogy teljes figyelmünket a légzésre fókuszáljuk. A tudatosságunk hajlamos rá, hogy elkószáljon és szétszóródjon, ezért azzal kezdjük, hogy összegyűjtjük a tudatosságunkat, összegyűjtjük ennek minden energiáját, és vagy minden egyes kilégzésre vagy az egyes számra összpontosítunk, valóban eggyé válva ebben a folyamatban. Vannak, akiknek ez kezdetben elég nehéz, de ha folytatod és arra szoktatod az elmédet, hogy ne kószáljon el, természetes módon merül fel valódi teljesség, fókusz és koncentráció. Ez már az egység állapota, a szamádhi. Próbáljuk ki!... Mi történt? Az érzékek, úgy látszik, lecsillapodtak. Általában a tudat nagyon szétszórt, belül és kívül elvonják különböző dolgok. A tudat állandóan kavarog.Valójában az összes érzékünkhöz, mindahhoz, amit látunk, hallunk, ízlelünk, tapintunk, érzünk és gondolunk, hozzátartozik a változékonyság vagy nyugtalanság. Ez a tény, a buddhizmus első nemes igazsága hamarosan kristálytisztává válik saját meditációs tapasztalatunkon keresztül. A szamádhi összpontosított egységének állapotába belépve és azt fenntartva minden lenyugszik, a szétszórtság megszűnik. Még mindig hallasz, látsz, gondolkodol, stb., de a tudatosság kifinomultabb, összpontosított lett. Olyan, mintha a tempó lelassult volna, a látvány letisztult volna, és már nem annyira ragadod meg a dolgokat. Még mindig tudatos vagy, valójában még tudatosabb, de ez a tudat nem olyan megosztott és zaklatott. Igen, ez már a szamádhi egy állapota. Ha helyesen gyakorolsz, nem sok idő múltán felismered ezt a fókuszt, a tudatosságnak ezt a természetes összeszedettségét. Semmi titokzatos nincs ebben. Ez egy létező dolog, amit bárki megtapasztalhat egyszerűen azáltal, hogy a gyakorlásnak, pl. a zazennek, szentel némi időt. Már ennek a haszna is fantasztikus. Bármit is csinálsz, ha tökéletesen fókuszálsz az adott feladatra, már nagy eredménynek tekinthető. De nem ez a buddhista gyakorlás vége, nem ez a gyakorlás végcélja. Ha egyszer beléptél ebbe - vagy bármely - állapotba, fontos tisztán felismerni, hogy mi ez, és mi nem. Annak lásd, ami: igen, itt nyugodt tisztaság és összpontosítás van. Ez azt mutatja, hogy bizonyos értelemben a helyes irányban haladunk. De az is nyilvánvaló, hogy ez önmagában egy átmeneti állapot, amelybe belemegyünk, és amelyből kijövünk. Ez nyilvánvalóan nem a vége vagy a végcélja a buddhizmusnak, nem a nyugtalanság vége. Legjobb esetben is csak átmeneti szélcsend. Tapasztald meg, és ismerd meg számodra az értékét és a határait! Azután menj át rajta! Vajon mit fogsz megtapasztalni, ha ezt az állapotot fenntartod, mélyíted és finomítod? Próbáld meg egy percig, és lásd! Ízleld meg! Mi az első biztos "jele" annak, hogy helyesen gyakorolod a buddhista meditációt? A korai buddhista kézikönyvek újra és újra azt állítják, az első jel az, hogy belépsz a csendes öröm állapotába (piti vagy somanassa páliul, szó szerinti értelmében "kellemes tudat" vagy "öröm"). Így van, öröm! Spontán módon felmerül egy csendes, mégis örömteli állapot. Ez ismét csak segít, mert ebből tudod, hogy jó irányban haladsz. Mi a különbség e között és azok között az örömök között, amelyeket általában tapasztalunk? Ez a csendes öröm természetesen merül fel, erőfeszítések nélkül, lényünk legmélyéből. Ez egy olyan öröm, amely pontosan azért merül fel, mert nincsenek jelen a durva feltételek. Ez az az öröm, amely a viszonylagos nyugalomból merül fel, mert nem hajszoljuk a dolgokat, és minket sem hajszol semmi. Ez egy viszonylag feltétel nélküli öröm. Nem az a kellemes érzés, hogy valamit jól csináltunk, és nem is az, ami érzéki kapcsolatból ered, hanem a vágyakozás átmeneti megszűnéséből merül fel. A vágyakozás a nyugtalanságunk és a szenvedésünk oka, ahogyan a második nemes igazság megfogalmazza. Csodálatos felfedezés! Nyilvánvalóan a helyes irányban haladunk! - De világos, hogy nem ez a buddhista gyakorlás végcélja, mert ez önmagában csak egy átmeneti állapot, amelybe belemegyünk, s amelyből kijövünk. Ismerd fel, hogy mi ez, mosolyogj, s aztán menj át rajta! Ha fenntartjuk és elmélyítjük a gyakorlásunkat, akkor ezt az állapotot még finomabb örömök megtapasztalása és egy mély lelki nyugalom váltja fel. Ha folytatjuk a fenntartott koncentrációt, belépünk egy olyan állapotba, amelyben valóban éberek vagyunk, azonban ekkor már egy olyan egységet és teljességet tapasztalunk, melyben örömnek vagy fájdalomnak nincs érzete. A haszna - és a veszélyei - annak, hogy egy ilyen állapotban tartózkodunk, nyilvánvaló. Ám az is nyilvánvaló, hogy nem ez a vége, s nem is ez a végcélja a buddhista gyakorlásnak. Hát akkor mi ez az állapot? Teljességgel magába szívott az egység. Honnan tudom ezt? Nagyon egyszerű. Az egyik, hogy nincs fájdalom, sem öröm. Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem érzek, de a tapasztalás nem mint fájdalom vagy öröm van jelen. Ezen a ponton az egység teljessége miatt nincs ilyen jellegű tapasztalat. Ez az állapot már most is megtapasztalható, ha a helyes meditációnak szenteled magadat. Semmi különleges nincs benne. Ne téveszd össze valamiféle bizarr, ezoterikus tapasztalattal! Nem az. Valójában az életünk során mindannyian legalább megérintettük ezt a szamádhit, például amikor teljesen lefoglalt bennünket egy sporttevékenység vagy egy játék, vagy amikor egy veszélyhelyzetre reagáltunk. Ha ezt az állapotot megtapasztalod a fenntartott meditációban, ismerd fel, hogy mi ez, lásd meg az értékét, és lásd meg a korlátait is! Nyilvánvalóan nem ez a buddhizmus végső célja, ez önmagában csak egy átmeneti állapot, és nem minden nyugtalanság vége.
SZÜKSÉGESEK-E EZEK AZ ÁLLAPOTOK?
Lényeges leszögeznünk, hogy nem szükséges áthaladni ezeken az állapotokon. Akkor miért beszélek róluk? A buddhizmus néhány iskolája és néhány meditációs vezető hangsúlyozza, hogy ezeken az állapotokon - és sok másikon is - egymás után, sorban kell áthaladni, amikor elkezdjük, és akkor is, amikor befejezzük a meditációt. Több állapotot nagy részletességgel kell megvizsgálni, és mindegyiket a megfelelő sorrendben kell megtapasztalni. A zen buddhizmus azoknak a buddhista iskoláknak az egyike, amelyek elvetik ezt. Miért? Mert az embert egészen leköthetik ezek az állapotok és a megvalósított eredmények. Sőt, szinte bele is szerelmesedhet ezekbe, beléjük ragadhat, s ez elzárhatja a továbbhaladás útját. Akkor hát, tévednek a buddhizmus más iskolái? És megtévesztettek lennének mindazon meditációs vezetők, akik ezt hangsúlyozzák? Egyáltalán nem. Ha hitelesek, egyszerűen csak a saját tapasztalataik alapján beszélnek. Ők maguk tényleg ebben a sorrendben mentek át ezeken az állapotokon, és valószínűleg olyasvalakitől tanulták, aki szintén ezt tette. Így teljesen helyesen tanítják ezeket az állapotokat a saját tapasztalataik alapján. Mély tisztelettel hallgassuk őket, amikor ezekről beszélnek. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy nem szükséges átmenni ezeken az állapotokon. Akkor miért beszélek róluk mégis? Azért, mert legalább néhányat te is valóban meg fogsz tapasztalni. Ezekben az állapotokban találod magadat, akár akarod, akár nem. Nagyon hasznos, ha tudsz róluk, azért, hogy ne ragadj meg bennük, és ne téveszd őket össze semmivel. Ha megvizsgáljuk Gautama Buddha meditációs tapasztalatát, világos lesz előttünk: Ő is átment ezeken az állapotokon, és elismerte viszonylagos értéküket. Nagyon sok érték, nagyon sok érdem van minden egyes állapotban. Gyakran belebonyolódunk a durva tudati ragaszkodásokba és érzéki örömökbe; azonban amint a gyakorlás elmélyül, és megtapasztaljuk annak az örömét, hogy semmit sem kell keresnünk, természetes módon teljesebb életet kezdünk élni. Többé nem rohanunk a dolgok után, hogy a saját belső zűrzavarunk elől meneküljünk. Már ez is egy jótékony hatása a gyakorlásnak. Azonban Gautama Buddha azt is tisztán felismerte, hogy ezek az állapotok nem jelentik a nyugtalanság végét.Valójában részévé válnak a nyugtalanságnak, hogyha valaki elakad bennük. Ezért ő nem ragaszkodott hozzájuk, hanem áthaladt rajtuk. A csendes öröm megtapasztalása például csodálatos. Az a veszély rejlik benne, hogyha az emberek nem helyesen használják, akkor beleragadnak: "Ne zavarj, jól érzem magam!"; "Nem kell csinálnom semmit, jól elleszek ezzel egy kicsit." Nos, ezen a ponton ez már nem buddhista meditáció, ez saját magunk kényeztetése. Ha tényleg ebben vagy abban az állapotban találod magadat, ismerd fel, légy tudatában, hogy mi ez és mi nem, aztán engedd el. Ezen állapotok egyike sem a vége vagy a végcélja a buddhizmusnak.
KÉT TÖRTÉNET
Hadd meséljek el nektek két történetet a régi szútrákból. Az egyik egy Égenjáró (ang.:Skywalker) nevű illetőről szól. Nem Luke Skywalkerről a Csillagok háborújából, ez “csak” 2500 évvel ezelőtt történt. Ez a Skywalker egy dévának volt a fia; a déva egyfajta lélek vagy isten, kis "i"-vel. Azért hívták Égenjárónak, mert óriási lépéseket tudott tenni, szinte úgy, mintha repülne a levegőben. Véget akart vetni minden nyugtalanságnak és szenvedésnek. Ne felejtsd el, hogy nemcsak az emberi birodalomra, hanem minden, feltételekhez kötött állapotra jellemző az állandótlanság. Nos, Égenjáró úgy próbált véget vetni ennek, hogy elhatározta: emberfeletti erejét használva elrepül a világ végéig. A világegyetem legtávolabbi zugába is eljutott, csak azért állt meg, hogy egyen, elvégezze a dolgát és pihenjen. Egész életében - száz éven keresztül - állandóan csak ment. És hogyan találunk rá, amikor a száz év letelt? Égenjáró felismeri, hogy bár hatalmas távolságot utazott be, mégsem ért ennek a világnak a végére, s így nem ért a nyugtalanság végére sem. Ígyhát elmegy Gautama Buddhához, és megkérdezi, el lehet-e jutni a világ végére, s az azzal együtt járó nyugtalanság végére. Gautama Buddha egyértelműen azt válaszolja, hogy nem; azzal, hogy utazunk, nem lehetséges eljutni a világ és minden nyugtalanság végére. Gautama azonban tovább folytatja: semmilyen más módon nem tudunk véget vetni a nyugtalanságnak, csak úgy, ha eljutunk a világ végére. Végezetül leszögezi: "Ebben a hat vagy nyolc láb magas testben, amely érzékekkel és elmével rendelkezik, ebben van a világ (és az azzal együtt járó nyugtalanság), annak eredete, megszűnése, és az út annak megszűnéséhez." Mi a lényege ennek a rövid szútrának? Most veletek hagyom a kérdést, de az előadás végén még visszatérek rá. A második történet az Angulimalaként ismert szútrából származik. Egy emberről szól, aki szellemi úton járt, de eltévelyedett. A mestere féltékeny lett szellemi erőire, ezért meggyőzte arról, hogy ezer, jobb kézről levágott kisujjat kell felajánlania, hogy befejeződhessen a képzése. Hogy ezt teljesítse, Angulimala odáig ment, hogy embereket ölt meg; minden áldozatának jobb kezéről levágta a kisujjat, majd nyakláncba fűzte őket. Ezért kezdték úgy hívni: Anguli-mala, amely szó szerint azt jelenti: "ujjakból füzér". Végül már odáig jutott, hogy 999 embert ölt meg és 999 ujjat vágott le. A történet szerint ekkor találkozott Gautama Buddhával, a tökéletesen megvilágosodottal, aki éppen alamizsnaszerző körúton járt. Angulimala azt gondolta: Éppen jó lesz ezredik ujjnak! Az erős és gyors Angulimala elkezdett teljes erejéből futni Gautama Buddha után, ő azonban ugyanúgy ment tovább; láthatóan semmi sem változott. Bármilyen gyorsan futott is Angulimala, úgy tűnt, hogy nem tudja utolérni Buddhát, sőt, mégcsak nem is közeledett hozzá. Végül csalódottan és teljesen összezavarodva megállt, és odakiáltott: "Állj meg, elmélkedő, állj meg!" Buddha járás közben megfordította a fejét, és csak ennyit mondott: "Én már megálltam. Most te állj meg!" Angulimala tudta, hogy ez Gautama Buddha, aki igazat szól, ezért megkérdezte: "Már megálltam, mégis azt mondod, hogy álljak meg. Te még mindig jársz, és azt mondod, hogy megálltál. Hogyan lehetséges, hogy te megálltál, és én nem?" Gautama Buddha így magyarázta: "Én valóban megálltam, teljes egészében véget vetettem annak, hogy bármiképpen szenvedést okozzak az érző lényeknek. Te, Agulimala, még nem." A szútra szerint Agulimala belátja, hogy milyen helytelenül élt, őszintén megbánja, és szerzetes lesz Gautama Buddhánál.
A SZAMÁDHITÓL A DHJÁNÁIG ÉS AZON TÚL
A szamádhi-állapotok, amelyeket leírtam, olyan állapotok, amelyekbe az én beléphet, és egy ideig bennük tartózkodhat. Néhányuk nagyon kifinomult és letisztult, de mindegyiket az én tapasztalja meg. Most szeretnék áttérni a szamádhiról vagy eggyé válásról a dhjánára, azaz én nélkül létezésre. Nem akarom eltúlozni, de a különbség lényegbevágó. Sajnos a buddhista hagyomány nem használja következetesen a szamádhi és a dhjána fogalmakat. Ez aligha meglepő, ha figyelembe vesszük az eltérő iskolákat, kultúrákat és történelmi korszakokat. A korai buddhizmusban az általam leírt szamádhi egységállapotokat általában „forma dhjánák“-nak nevezik, szembeállítva őket a „forma nélküli dhjánák“-kal. Én jobban szeretem a szamádhi kifejezést vagy az egység állapotai megfogalmazást, mert ezekben az én illúziója még némileg sértetlen marad, habár az egységesülés – és feloldódás - felé halad a fejlődés folyamatában. A valódi dhjánában azonban az én illúziója - legalábbis átmenetileg - megszűnik. De megint csak ne akadjunk fenn a kifejezéseken, ehelyett inkább arra buzdítalak, hogy lépj be, vagy legalábbis szerezz egy kis ízelítőt belőlük. Íme, ilyenek belülről:
Az első forma nélküli dhjána: a határtalan tér
Kezdjük megint azzal, hogy belépünk a szamádhiba! A tudati tevékenység lecsendesedik, ezt az összpontosítottság és az áttetszőség követi, öröm érzete merül fel. Ahogy a szamádhi mélyül, az öröm beleolvad egy mély nyugalomba. A végső szamádhiállapotban - mint azt előzőleg láttuk - teljesen egyek vagyunk, anélkül, hogy öröm vagy bánat keveredne hozzá. Ha itt nem állunk meg, ez az állapot is megszűnik, átadva helyét az első forma nélküli dhjánának, a "határtalan tér"-nek. Ezek a szavak pontosan leírják, hogy milyen ez az állapot. A tér-idő folyamatosság maradványai, a térbeli-időbeli tudatosság még léteznek. De ez már olyan, mintha minden tartalmát kiürítették volna - mint a határtalan tér. Ez nem eszméletlenség, hanem a tudatosságnak vagy éberségnek egy nagyon finom formája, melyben az én már semmiféle értelemben nincs jelen, mint ahogy nincs jelen semmi olyasmi sem, ami az énnel szembeállítható lenne. Ez lenne a vége, ez lenne a buddhizmus végcélja? Vagy ez az állapot is csak átmeneti és feltételeknek alávetett? Győződj meg róla te magad! Igen, ez is nyilvánvalóan átmeneti, jóllehet az én illúziója minden tekintetben hiányzik ebből a mély állapotból. Teljesen egyértelmű, hogy ezzel nincs vége a káprázatnak és az én nyugtalanságának egyszer s mindenkorra. És valóban, Gautama is ilyennek érzékelte, pontosan leírta, és áthaladt rajta, éppen úgy, ahogyan mi.
A második forma nélküli dhjána: az elolodódott tudatosság
A második forma nélküli dhjána az "eloldódott tudatosság". Ebben az állapotban még a térbeli-időbeli tudatosság érzete is megszűnik. De ez sem eszméletlenség, inkább olyan, mint amikor maga a tudatosság eloldódott mindentől. Nem érintkezik semmivel, nincs kapcsolata semmivel. A tudatosság nem szűnik meg, de egyáltalán semminek sincs a tudatában. Egy nagyon mély, nagyon finom "állapotról" van szó, ha ezt a kifejezést még használhatjuk. A mindennapi visszatükröző tudatosság eltűnik. Még az alapvető térbeli tudatosság is megszűnik, bár egy finom éberség megmarad. Ez is egy olyan állapot, amelybe belépünk, s amelyből kijövünk. Ez még nem "az", így átmegyünk rajta.
A harmadik forma nélküli dhjána: az üresség
A harmadik forma nélküli dhjána az "üresség". Nincs térbeli-időbeli tudatosság, nincs semmiféle tudati tartalom. Ezért Gautama joggal írja le úgy, mint semmi vagy üresség. Nincs többé semmiféle tudatos éberség - mégsem öntudatlan állapot. Tisztán éber, de olymódon, hogy az a hétköznapi tudatosság számára elképzelhetetlen. Nincs egyetlen dolog sem: sem tudatos alany, sem tudatilag felfogható tárgy, legyen az bármennyire finom. Sem a határtalan tér, sem az eloldódott tudatosság birodalma. De még mindig átmeneti állapot, bemegyek és kijövök. Ez nem "az". Menj át rajta!
A negyedik forma nélküli dhjána: a sem észlelés, sem nem-észlelés
A negyedik és végső forma nélküli dhjána a "sem észlelés, sem nem-észlelés". Az észlelés az érzékelés minden fajtájára vonatkozik: a gondolkodásra, az érzésekre, a látásra, a szaglásra, a tapintásra, az ízlelésre és így tovább. Nincs semmiféle észlelés, nincs semmiféle észlelő sem. Teljesen zavartalan, koncentrált állapot - az érzékelésnek midennemű beáramlása és kiáramlása nélkül. Ugyanakkor nem is az öntudatlanság űrje. Ez valóban sem észlelés, sem nem-észlelés. Tökéletesen tiszta, mint egy ragyogó tükör vagy az őszi hold. Még tapasztalásnak sem nevezhető a szó hagyományos értelmében.
NIRVÁNA, AVAGY MEGSZŰNÉS
Azonban még ez is valami, amibe bemegyek, s amiből kijövök. Amikor ez is megszűnik, itt van a teljes megszűnés. Az én legutolsó illúziója is szétoszlik - és semmi sem marad, ami összetartaná. A buddhista szútrák klasszikus leírása az a metafora, hogy átlátunk a szamszára házán (a születés és a halál végtelen körforgásán), melynek teljes és végső összeomlása olyan, mint egy kártyaváré. Ez nem valaminek az objektív meglátása, hanem átlátás: Az, aki lát, és az, amit lát, átalakul és szertefoszlik a folyamatban. A ház képe az én szamszárában tartózkodásának feleltethető meg, a ház építője a vágyakozás, tartóoszlopa a tudatlanság, gerendái az önző szenvedélyek. A Dhammapa 154. verse szerint Gautama megvilágosodásakor így kiáltott fel: "Ó, házépítő, átlátok rajtad! Nem fogod még egyszer felépíteni ezt a házat! A gerendák mind töröttek, a tartóoszlop is darabokban. Megszűnt a lét indítéka, ez minden vágyakozás vége." Ez nem olyan tapasztalás, amely az én számára elérhető lenne, és nem is csupán az én-tapasztalás pillanatnyi megszűnése. Úgy is szemléltették már, mint kihunyt láng, a mécses ellobbanása (páliul: nibbana, szanszkritul: nirvána). Nincs értelme azt kérdezni, milyen irányba távozott: északra, keletre, délre vagy nyugatra, felfelé vagy lefelé, befelé vagy kifelé. Itt a buddhizmus vége és végcélja, és itt kezdődik egy buddha élete a teljesen önzetlen tevékenységben.
ELVONULÁSOK JEFF SHORE ZEN MESTERREL
